Május 22. a Katolikus Egyházban Szent Rita ünnepe.

Casciai Szent Rita (1381-1447) a lehetetlennek tűnő kívánságok beteljesítője, Umbria gyöngye, Olaszország egyik legismertebb szentje, Roccaporenában született. Szüleinek éveken át tartó imádsága után születését égi hang jelezte. Azt kérte, nevezzék a kislányt Ritának, vagyis igazgyöngynek.
Már gyermekkorában csodás jelek kísérték. Rita arcát csecsemőkorában méhek lepték el, de egyetlen egy sem szúrta meg. Ritában már öt évesen felébredt a vágy, hogy együtt szenvedhessen Krisztussal. Szerény körülmények közt, szeretetteljes légkörben nőtt fel, igazi vallásos nevelésben részesült. Szülei egy helybéli zsoldos katonához adták férjhez, de Rita hamar belátta, hogy az Úrnak másféle szándékai vannak vele. Házasságuk alatt férjéből előtört hatalmaskodó, durva természete. Ritát verte, szidalmazta, és dorbézoló, erőszakos életet élt.Rita rendelkezett azzal a képességgel, hogy szüntelen példamutatásával alakítsa a környezetében élő durva és önző embereket. Férjétől mindent eltűrt, titkon úgy élt mint egy apáca : imádkozott, böjtölt, áldozatokat vállalt, segített ahol csak lehetett.
Mikor Rita egyedül maradt, vagyonát szétosztotta, és szeretett volna belépni az Ágoston-rendi apácák közé.Bár nem akarták jóváhagyni azt, hogy felvételt nyerjen a rendbe, a számtalan csodás esemény hatására ez mégis megtörténhetett. Titokzatos módon, a zárt ajtók ellenére, hirtelen maguktól szólaltak meg a harangok, és kizöldült egy elszáradt szőlőtő is.

Fogadalomtételének éjjelén egy égig érő létrát látott,amelynek tetején Krisztus állt, majd intett, hogy Rita menjen fokról-fokra egyre feljebb. Ezt követően 40 éven át élte a zárdában önfeláldozó életét. Szüntelenül mások helyett vezekelt, ápolta a betegeket, a rászorulókat. Miután hosszú ideje óta kérte az Urat, hogy Krisztus szenvedéseiben részesülhessen, szaggató fejfájás kezdte gyötörni, és homlokán Krisztus töviskoronájának sebei jelentek meg. Ezek a sebek 15 éven át véreztek, és Ritát mennyei magasságokba emelték. A ránk maradt források szerint leírhatatlan, magnetikus erő hatotta át: Krisztus ereje, mely számtalan csodában is megnyilvánult. A stigmák megjelenése után apácatársaitól elkülönítették, és hosszú időn át iszonyatos szenvedéseket élt át. Kínjait mégis örömmel viselte, és Krisztusnak ajánlotta, hiszen imái rendszeresen meghallgatásra találtak.
Néhány évvel halála után, tűzvész volt a kolostorban, és Rita cédrusfából készült koporsója porrá égett. Ám Rita sértetlen testét sem tűz, sem oszlás nem érintette. Testét a casciai Szent Rita templomban őrzik.

Szent Egyed (született 640 körül – meghalt 720 körül) bencés szerzetes, apát. A kubikosok, lókereskedők, pásztorok, szíjgyártók védőszentje, bőrbaj, elmebaj, himlő, nehéz nyavalya, rák, vörheny, marhavész, szárazság, terméketlenség, tűzvész ellen kérik oltalmát. Ünnepe szeptember 1-jén van.

Szülei halála után örökségét szétosztotta a szegények között, s Galliába ment, ahol Provence-ban remetéskedett.

Legendája szerint az Isten egy szarvastehenet küldött neki, hogy tejével táplálja őt. Wamba vizigót király egy vadászaton rálőtt a szarvasra, de Szent Egyed a testével fogta föl a nyílvesszőt. A király ezután Egyednek ajándékozta a remeteség területét, ahol ő kolostort alapított, melyet később róla neveztek el. A szent sírja a középkorban híres zarándokhely volt, ereklyéi ma Toulouse-ban vannak. Európa-szerte leginkább városok emeltek templomokat tiszteletére.

Szmirna, 115--150 között +Lyon, 202/203. február 28.

Iréneusz az volt, amit görög neve jelent: a békesség embere. A béke a keresztények számára kezdettől fogva annak az üdvösségnek a foglalata, amit Krisztus hozott. Iréneusz egész élete folyamán a béke helyreállítása és megerősítése érdekében dolgozott, ennek szentelte minden erejét. A békesség szeretete és a békítés képessége nyilvánvalóan egészen személyes karizmája volt. Az Egyház békéjéért és egységéért folytatott szüntelen küzdelem tette életét gazdaggá, s állított neki örökké áldott emléket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Iréneusz gyönge, "minden áron való békességet" akart. Ellenkezőleg! Férfias harcot folytatott mindazokkal szemben, akik az Egyház békéjét veszélyeztették, vagy megrendítették. A béke szolgálatában cáfolta korának tévedéseit, és igazi teremtői tett gyanánt elsőként hagyott ránk egységes keresztény tanítást. Ezzel a keresztény teológia elismert megalapítója, és "a katolikus dogmatika atyja" lett.

Iréneusz azon kisázsiai keresztény közösségek egyikéből származott, amelyekben az apostolok munkájának emléke különös elevenséggel élt, és hűségesen ápolták is azt. Születésénél fogva görög volt és keresztény. Ifjúságától kezdve széles körű szellemi képzésben részesült. Ennek köszönhette a Szentírás és az őskeresztény irodalom ismeretén kívül bámulatos olvasottságát a kortárs filozófiában és irodalomban. Ezenkívül abban a szerencsében volt része, hogy mint serdülő fiatalember az apostol-tanítvány, Polikárp püspök lábainál ülhetett, s szívébe fogadhatta tanítását, amint később erről maga tanúskodott. Polikárp személyisége oly mély benyomást gyakorolt Iréneuszra, hogy még idős korában is emlékezett e tiszteletreméltó püspök föllépésének és tevékenységének minden mozzanatára. Szó szerint idézni tudta Polikárp szavait János apostolról és a Jézus környezetébe tartozó más férfiakkal való találkozásairól.

Szent Vitus (Mazara del Vallo, i. sz. 3. század – Lucania, 303. június 13.) vértanú, a gyógyszerészek, vendéglősök, sörfőzők, vincellérek, rézművesek, táncosok és színészek, fiatalok, háziállatok, a csehek, Prága, Szászország és Szicília védőszentje. Vid, másként Vitus, Vida ifjú ókeresztény vértanú, a középkor végének kedvelt pártfogója, a tizennégy segítőszent egyike.

Az Érdy-kódexben is megtalálható legenda szerint Szicília délnyugati tengerpartján, a mai Mazara del Vallo területén született. Hétéves volt, amikor nevelőjével, Modestusszal és dajkájával, Crescentiával Lucaniába szöktek, mert apja a kereszténység megtagadására akarta kényszeríteni. Mindhármukat Diocletianus udvarába vitették, és noha Vitus meggyógyította a császár fiát, és más csodákat is véghezvitt, forró olajjal telt üstbe vetették. Egy angyal visszavitte Lucaniába, de ott hamarosan meghalt.

Tiszletetének első emlékei a 600-as évek körüli időkből maradtak fenn. 756-ban Szent Vitus ereklyéit a párizsi Saint-Denis bazilikába szállították, majd 836-ban a corveyi apátságba. 1355-ben a fejét Prágába vitték, és ott őrzik a Szent Vitus-dómban, amelyet Szent Vencel emeltetett a tiszteletére. Ereklyéit mintegy 130 helyen őrzik.

A leggyakrabban üstben ülő fiúként ábrázolják, kezében pálmaággal, könyvvel és hollóval, sassal vagy kakassal. A kakassal azért kapcsolták össze, mert az általa kiszorított szláv fényistenhez, Svantevithez hasonlóan neki is kakasokat áldoztak. Ritkábban megjelenik a szász királyok védőszentjeként, hermelinnel és országalmával.

Fiume városa 1991 óta Szent Vitus napját jelölte ki a város napjává.

Vitus (Vid néven) a szlávok között különösen népszerű (l. prágai Szent Vitus székesegyház). A szlovének ma is a nyári napforduló szentjének tekintik. A szlovénokkal szomszédos göcseji nép szerint Vid napján a rákok kijönnek a folyó partjára. A hiedelem eredetileg azt jelenthette, íme, itt van Rák hava.

Az első, amit Barnabásról hallunk, a szeretet cselekedete: szántóföldjét eladta, és annak árát az apostolokhoz vitte az egyházközség szegényeinek szánt adományaként. Annak a szeretetnek a jele ez, amely mindenkivel egyesít Krisztusban.
De mit tudunk ennek az embernek az életéről? Az Újszövetség -főleg az Apostolok Cselekedetei -olvasásából kitűnik, hogy aránylag sok szó esik róla. És mégis, "életéről" tulajdonképpen nem sokat tudunk meg, mert mindig csak az ifjú Egyházban végzett munkájáról esik szó.
Segítőkészséggel közeledett Pálhoz, az egykori keresztényüldözőhöz, akitől a jeruzsálemi tanítványok féltek. "Barnabás maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz" (ApCsel 9,27), s megértést kért tőlük az új tanítvány számára. Ezekből a napokból ered a két férfi szoros kapcsolata.

Tágas munkatér nyílt Barnabás számára Jeruzsálemen kívül is. Üldözött, szétszóródott tanítványok eljutottak a szíriai Antiochiáig, és ott egyházközséget alkottak. Nemsokára pogányok csatlakoztak hozzájuk (talán Lukács evangélista is). Amikor a jeruzsálemi egyház tudomást szerzett róluk, Antiochiába küldte Barnabást. Ő felvirágzóban lévő egyházközségbe érkezett, és a pogányok megtérésében fölismerte Isten kegyelmének művét. Örömében elhozta magával Tarzuszból Pált munkatársnak. Tevékenységük sikere mutatkozott meg abban a figyelmet érdemlő tényben, hogy itt Antiochiában kapták először Jézus követői a keresztény (Krisztus követő) nevet. Barnabásnak nyilván sikerült híveit föllelkesítenie, hogy a számukra ismeretlen jeruzsálemi közösséget megsegítsék. Ő maga és Pál utazott Jeruzsálembe, hogy az adományt elvigye. Visszatérve magukkal vitték Antiochiába Márkot - a második evangélistát -, Barnabás unokaöccsét.