(Forrás: A szentek élete harmadik, javított kiadás, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója 1990.) Mária a zsidóság egy nagyon tiszteletben álló nemesi családjának leánya volt. Hogy Dávid király törzséből származott, Lk 1,27, 32-ből következik. A szöveg így hangzik: Isten elküldte Gábor angyalt Názáretbe „egy szűzhöz, aki egy József nevű férfi jegyese volt, Dávid házából, s a szüzet Máriának hívták”. A kijelentés kétségtelenül Máriára vonatkozik. De ki származik Dávid házából: Mária, vagy József? A szöveg, ahogyan ránk maradt, nem szerencsésen lett fogalmazva, különben nem maradna nyitva ez a kérdés. Ez annál feltűnőbb, mert a gyermekségtörténetet (Lk 1,5 -2,52) nagyon egyszerűen és világosan fogalmazták meg, s a néhány homályos helyet későbbi adatok alapján ki lehet deríteni. A gyermekségtörténet ugyanis már régen írásba lett foglalva, mielőtt még Lukács ismerte volna, és röviddel evangéliumának publikálása előtt felvette művébe. Ehhez járul még, hogy eredetileg héber nyelven írták, s a görög fordításban néhány hozzátoldást kapott. Ilyen betoldás a Józsefre vonatkozó megjegyzés is. Ha kiemeljük a szövegből ezt a részt: „aki egy József nevű férfi jegyese volt”, előttünk áll a minden valószínűség szerint eredeti, világos, félreérthetetlen szöveg: „ egy szűzhöz, Dávid házából, s a szüzet Máriának hívták”. Ez a gondolt van Lk 1,32, hátterében is: „Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját.” Mivel Gábriel szűzi fogantatásról beszél, csak Mária lehetett, aki anyaságán keresztül a Dávidtól való származást biztosította. Ő maga volt Dávid lány, ahogy akkoriban Dávid női leszármazottait nevezték. Általa lett Jézus Dávid fia. Ez a test szerinti származás Dávidtól elengedhetetlenül szükséges volt Jézus számára, hiszen Dávid jogutódjaként kellett ennek trónjára ülnie, s mint ilyen királynak kellett uralkodnia „Jákob házában” (33 v.) Ezt a jogigényt azonban Mária nem adhatta fiának, hiszen ő maga sem rendelkezett vele. Ezt a jogot csak férfiágon lehetett örökölni, s ez volt a feladata Józsefnek, aki mint Mária jog szerinti férje jogilag Jézus atyjának számított. Mária a dávidi leszármazással csak az alapot teremtette meg ahhoz, hogy Jézus Dávid trónörököse legyen. Lk. 2,4-ből és Jézus családfájából (Mt 1, 1-17) tudjuk, hogy József is Dávid családjából származott. E leszármazás révén volt Mária és József házasság társadalmilag is lehetséges. Ez volt az oka annak, hogy a szülők mindkét részről egymásnak szánták őket, s ebből újra látható, hogy akkoriban általánosan szemmel tartották a dávidi leszármazást, jóllehet a család politikai téren semmi szerepet sem játszott. Nagy Heródes, aki akkor Palesztina felett uralkodott, a maga módján nagyon érdekelt volt az egész dologban. Úgy látszik, hogy Heródes egy alkalommal valóban összeütközött Dávid utódaival. Egy a sok család közül, amelyek számon tartották ezt a leszármazást, arra gondolt, hogy erőszak útján szerzi meg az őt megillető politikai hatalmat. Röviddel azelőtt, hogy király lett, a fiatal Heródes megtámadott egy nagy rablóbandát, amely a szíriai Ezekiás „főbandita” vezérlete alatt Galileában lépett fel. Heródes győzött, és Ezekiást sok társával együtt halálra ítéltette. Ez 47-ben volt Krisztus előtt. Heródes uralkodása alatt (37-4) aránylag nyugalom volt. Azonban alighogy meghalt, fellépett Ezekiás fia, Júdás, akit Gelieai Júdás néven ismertek, és felkelést robbantott ki Galileában, „mivel királyságra tört”. De nem volt szerencséje. A római hadvezér, Varus – aki később Germániában a teutoburgi-erdei csatát elveszítette – szétverte csapatait, és kétezer „rablót” keresztre feszíttetett. Rablóknak hívták őket a gazdag és hatalmon levő emberek, mivel megtámadták a karavánokat, és gyűlöltek mindenkit, aki a rómaiakkal lepaktált. E külső sikertelenség ellenére a nép körében Júdás eszméje egyre népszerűbb lett: egyedül Isten a Király és az Úr, s a császárnak nem szabd adót fizetni. Az ilyen lázadókat a rómaiak rendszerint mint az állam ellenségeit keresztre feszítették. Így került Jézus keresztje később két rabló közé, s úgy kellett közöttük meghalnia, mintha ő lenne a vezérük. Krisztus születése után 6-ban Júdás egy újabb heves felkelést robbantott ki, amit a rómaiak éppen úgy elnyomtak, mint az első, s Júdásnak ez alkalommal is sikerült kicsúsznia a kezükből. De 47-ben mindkét fia, Jakab és Simon, Tiberius Alexander – Pilátus utóda – kezébe esett, ki keresztre szegeztette őket. Végül 66-ban a galileai Júdás legfiatalabb fia, Menachen lépett fel a rómaiak ellen. De elődeinél kevesebb körültekintéssel azonnal Júda királyaként kezdett intézkedni, s annyira kegyetlenül, hogy saját emberei gyilkolták meg. Ez a család nyilvánvalóan királyságra predestináltnak érezte magát, s a zsidók közül sokan szintén így tekintették őket. Ezt csak az magyarázza, hogy dávidi családból valók voltak, tehát József és Mária rokonságából. E család egy századon keresztül ontott vért a királyságért, de ez nem Isten útja volt. Jézus mint Istentől küldött Messiás és Megváltó nem mások vérét, hanem a sajátját áldozta fel az örök üdvösségért. Nehéz elképzelni, hogy Mária ne halott volna Ezekiás családjának törekvéseiről. Ha irigykedett volna, vagy közömbös lett volna számára Ezekiás és rokonságának sorsa, úgy felettébb örült volna, mikor az angyaltól megtudta, hogy Dávid családjának összes asszonya között ő lett kiválasztva arra, hogy a Messiás édesanyja legyen. Ő azonban egészen másképp reagált. Először megbizonyosodott arról, hogy a számára felkínált méltóság összeegyeztethető-e azzal, amit erkölcsi kötelességének ismert. „Hogyan történik ez, hiszen férfit nem ismerek”, aztán beleegyezését adta egyszerűségével és feltétlen önátadásával ragyogó válaszában: „Íme, az Úr szolgálóleánya vagyok. Történjék velem szavaid szerint.” Ebben a válaszban semmi nyoma a királyi vér családi büszkeségének. Mária sozros kapcsolatban állt a rokonsággal, amely nem vállalt közösséget Ezekiás családjával. Közéjük tartozott Szalóme, akinek Zebedeus volt a férje és két fia volt, Jakab és János. Jézus későbbi apostolai. Szent János evangéliumában Mária „nővérének” nevezi Szalómét (19,25). Itt azonban a keletiesen gondolkodó János beszél. A nővér nála nem ugyanazt jelenti, mint minálunk. A keletiek ha nőtestvért akarnak mondani, aki ugyanattól az anyától és apától származik, hozzáteszik: „nővérem, apám leánya”. A „nővér” egyébként nőrokont jelent, s hogy milyen fokon, ezt az összefüggésből kell eldönteni. A mi esetünkben is ez a helyzet; Szalóme Mária rokona volt, de nem húga vagy nővére. Szalóme Kafarnaumban élt. Mikor Jézus elhagyta Názáretet (Mt 4,13. Jn 2, 12) Kafarnaumot választotta lakóhelyéül, ahonnan aztán ő maga legtöbbször távol volt. Ezen átköltözésekor magával kellett vinnie édesanyját, mert később ott találjuk őt is Kafarnaumban. Márk úgy beszél róla, mint aki ott él (3,21,31). Kézenfekvő, hogy Jézus, Zebedeus és Szalóme házában helyezte el Máriát. Ebből következtetünk arra is, hogy József ekkor már nem élt, különben ő gondoskodott volna Máriáról. Talán még közelebbről is meg lehet határozni Mária és Szalóme rokonságát. Ha mindkettőjük életének normális fejlődési ütemét tételezzük fel – amint az ellenkezőjének bizonyításáig feltétlenül meg kell tennünk -, Mária Jézus nyilvános fellépésének idején valamivel 50 év felett lehetett. Szalóménak, a dolgok rendes menetét feltételezve, sokkal fiatalabbnak kellett lennie, mert fiai, Jakab és János minden valószínűség szerint éppen ekkor nőttek ki a gyermekkorból, tehát 13-15 évesek lehettek. Feltételezve, hogy ők voltak Szalóme első gyermekei, ekkor ő 28-29 éves lehetett. Ebből a korkülönbségből következtetjük, hogy Máriának unokahúga és nem édestestvére lehetett. Jézus halálakor ott találjuk a temetésénél Szalómét is a tanítványok között (Mt 27, 56. Mk 15, 40). Tehát hívő követője volt Jézusnak, azaz Máriával is nagyon jól megértették egymást. Mikor Jézus hozzávitte édesanyját, szerető megértést talált nála. Ismételten találkozunk Jézus „testvéreivel” az evangéliumokban, az Apostolok Cselekedeteiben és Pál leveleiben. Márk Jézus „nővéreiről” is beszél (6,3). Sajnálatos, hogy a protestánsok ezekből a helyekből azt olvassák ki, hogy Máriának Jézus után még több gyermeke is született. De ebben az esetben ugyanazt kell tudnunk, mint az előbb említett „nővérek” esetében. Ha a szövegösszefüggésből nem egyértelműen következik, vagy nem áll mellette a megjegyzés: „atyám vagy anyám fia”, a testvér nem öccsöt vagy bátyát, húgot vagy nővért, hanem ezek kivételével az összes elképzelhető rokont jelenti. A közelebbi meghatározás azonban minden helyen hiányzik, ahol Jézus testvéreit említi a Szentírás, és soha nem beszél arról, hogy ezeknek Máriához is volna köze. Egyébként, ha Jézusnak tényleg lett volna testvére, akkor nem Zebedeus családjára bízta volna édesanyját, mert ez az akkori családjog szerint a testvér feladata volt. A kelti beszédmód teljes félreismerésére alapul az a második századra visszamenő felfogás, hogy Jézus testvérei és nővérei mostohatestvéreket jelentenek. Az úgynevezett Jakab protoevangélium (apokrif) még azt is tudni véli, hogy mit mondott József Mária eljegyzésén: „Nekem már vannak fiaim, s én magam öreg ember vagyok, ő pedig fiatal lány”, ennek ellenére másodszor is megházasodott.. Ez a tévedés évszázadokon át élt, s még ma is érvényesül, mikor a művészetben Józsefet öreg, szakállas bácsinak ábrázolják. Valójában Jézus távoli rokonai voltak, nem mostohatestvérei, s Mária nem egy öreg özvegyemberhez ment férjhez, hanem a korban hozzáillő, fiatal Józsefhez. Hátravan még, hogy Mária és Erzsébet rokonságának fokát meghatározzuk. A Szentírás egyszerűen rokonnak említi (Lk 1,36). Erzsébet és Zakariás házasságáról azonban megtudtunk néhány jellegzetes adatot. Zakariás Áron családjából származott, akitől a papi törzs eredt. Mindaz, aki ebben a leszármazási vonalba tartozott, pap volt, a leszármazás és nem felszentelés révén. Pontosabban Zakariás Abia papi osztályához tartozott. Ez a 24 papi osztály között először a 17. helyen állt, majd később a 8. helyre került, ami előkelő szintet jelentett már. Ennek Zakariás szülei nyilván tudatában voltak, és kényesen őrködtek azon, hogy a papi vért tisztán megőrizzék,. Elvileg bárki feddhetetlen, zsidó származású lányt választhattak volna Zakariás feleségének, aki bizonyítani tudta, hogy öt nemzetéden keresztül tiszta zsidó családból származik. Ehelyett a szülők papi családból választottak feleséget, Erzsébetet, aki „Áron leányai közül való” volt. Az ő családja semmivel sem volt kevésbé öntudatos osztálya rangjára, mint Zakariásé. Ebből világos számunkra, hogy a dávidi Mária és az ároni Erzsébet között csak közvetett rokonság lehetett. A Zakariás és Erzsébet családjában uralkodó szellemet figyelembe véve valószínűtlen, hogy a dávidi család leányai közül valaki beházasodhatott volna hozzájuk. Sokkal valószínűbb, hogy az ároni család leányai közül vett feleségül valakit egy dávidi származású férfi. S ez nem történhetett túl régen. Hiszen amit Gábriel Máriával közölt, asszonyi dolog volt, s ara volt szánva, hogy érdeklődésre találjon. Minél közelebb állt vérségileg Erzsébethez az az asszony, aki összekötő kapocs lett Mária és Erzsébet között, annál jobban meg tudta érteni Erzsébet keserves helyzetét, és osztani tudta fájdalmát. Ez Mária édesanyjára utal, aki így a dávidi és az ároni család között összekötővé vált. Ahogyan Szalóme és Mária rokonsági fokánál ettük, ugyanúgy próbáljuk most is meghatározni, hogy milyen közeli rokonságban lehetett Erzsébet és Mária édesanyja. Erzsébetről úgy beszél a Szentírás, mint aki már régen túl van a termékenység időszakán, tehát kb. 60 éves lehetett. Mennyi idős lehetett Mária édesanyja? Ha feltételezzük, hogy Mária korának szokásai szerint megy férjhez, s hogy Mária volt szülei legelső gyermeke, édesanyja 28 éves lehetett. Ha már előzőleg több gyermeke is volt, életkora ennek megfelelően 35-40 közé teendő. Természetesen ezek átlagértékek, de arra megfelelőek, hogy a két asszony korkülönbségét érzékeltessék. Ez olyan nagy korkülönbség, amely valószínűtlenné teszi, hogy Erzsébet és Mária édesanyja édestestvérek legyenek, viszont megfelelő ahhoz, hogy Erzsébet Mária anyjának nagynénje legyen, azaz neki Mária másodfokú unokahúga. A forrásokból ennyit tudunk meg Mária rokonságáról. Sajnos szüleinek nevét nem ismerjük. A Joachim és Anna nevek egy második századi apokrifben tűnnek fel először. Mikor a liturgiában tiszteljük őket, legjobb ezeknek a neveknek szimbolikus jelentését néznünk: Joachim – Isten megvigasztal; Anna – kegyelemmel áldott. Végül még egy szót Mária nevéről. E név régebi formája „Marjam, vagy Mirjam”, s a legrégibb ismert viselője Mózes nővére. Mózes egyiptomi szó, azt jelenti: fiú. Mint szóösszetétel eleme felismerhető „Tutmózes – Thot isten fia” névben. Mária nevét szintén az egyiptomi kultúrháttérből kell magyarázni. A Marjam vagy Mirjam valószínű, szintén összetett szó. Elemei a „meri”- vagy „mari-” ami azt jelenti: szeretett, a második tag Jahve nevének rövidítése. A Marjam vagy Mirjam tehát azt jelenti: Akit Izrael Istene szeret. A Mária név még egyszer szerepel az Ószövetségben, és ismét egy egyiptomi nő neveként (2 Krón 4, 17), ami a név egyiptomi magyarázatát támogatja. Mária gyermekkorából az evangéliumok semmit sem hagytak ránk. Amit az apokrifok Máriáról elmesélnek, teljesen fantáziaszülemények. Mégis a korabeli kultúra és élet ismeretéből lehetőséget nyertünk arra, hogy legalább nagy vonásokkal meg tudjuk rajzolni Mária gyermekkorát. A kiindulási pontot az az áldozat nyújtja, amit Mária tisztulásakor mutatott be József a templomban. Ez az áldozat a törvény szerint egy egyéves bárányból és egy galambból állt, de a törvény hozzáfűzte: "Ha nem áll módjában bárányt vinni, vigyen (a fiatal asszony) két galambot vagy két gerlicét" (Lev 12, 6-8). Ez az engedmény a szegényeknek szólt. Mária meg József két galambot vittek a tisztulási áldozatra, tehát nem tartoztak a jómódú emberek közé. Ez a szegénység lehetett az oka annak, hogy - bár a család Dávid nemzetségéből származott - nem Betlehemben, Dávid városában éltek családi birtokukon, hanem megélhetés után nézve Názáretben telepedtek le. Ez a szegény család adja azt a hátteret, amelyben a gyermek Mária életét látnunk kell. A zsidó családok kizárólagosan azért nevelték a lányokat, hogy minél előbb férjhez adják őket. A kislányok életkoruknak megfelelően részt vettek a házi munkában, s ha a családnak földje volt, dolgoztak a mezőn. Mária mindennapi kötelességei közé tartozott, amint elég erős volt rá, hogy gondoskodjék a család mindennapi vízszükségletéről a falu forrásából. A vizet ő is, mint mindenki más évezredes szokások szerint, korsóban hordta a fején. Arról szó sem volt, hogy írni vagy olvasni megtanuljon: erre a lányoknak sem idejük nem volt, sem értelme nem volt, hogy egy nő magasabb képzést kapjon. Az ókori zsidóság életében az iskola egyes-egyedül arra szolgált, hogy fiúkat képezzen ki a törvény későbbi mestereivé. Ezek az iskolák a lányok előtt zárva voltak. Nem volt tehát szégyen, hogy Mária mint szegény szülők gyermeke és falusi kislány analfabéta volt; az írástudás nem tette volna kedvessé Isten előtt. A Magnificat azonban azt bizonyítja, hogy Mária ismerte a zsoltárokat, a prófétákat és más ószövetségi kifejezések szövedéke, amelyet Mária saját lelkéből spontán teremtett, részben bizonyára úgy, hogy nem volt tudatában annak, hogy szentírási kifejezéseket használ. A Magnificat tehát nem igényelt iskolás képzést; amennyi szentírási tájékozottságot bizonyít, azt Mária más úton szerezte meg. Ennek a tudásnak egy része biztosan a zsinagógai istentiszteletek folyamán jutott birtokába. Bármilyen kicsi is volt Názáret, imaháza volt, hiszen az evangélium is megemlíti ezt (Lk 4, 16-31). A zsinagógában áldozatbemutatás természetesen nem történt, áldozatot csak az egy jeruzsálemi templomban mutattak be. Viszont több-kevesebb rendszerességgel szentírási szövegeket olvastak: Mózes könyvét, prófétákat, történeti könyveket. A szentírási szöveghez csatlakozott az építő magyarázat, amelyben sokat idézték a szentírási szöveget. A gyülekezet vezetője imákat is mondott a nép felett, s áldásformákat is. Mária gyermekkorában itt elég sok imádságot megtanulhatott, s áldásformákat is. Ehhez tudnunk kell, hogy abban a korban még teljesen az emlékezetre beállított kultúrával állunk szemben, az írásnak még sokkal kisebb jelentősége volt. Akkoriban sokkal többet tudtak első hallásra úgy megjegyezni, hogy egy életen át emlékeztek rá. Hogy abban az időben a zsinagógákban zsoltárokat és himnuszokat énekeltek-e, erre vonatkozóan nincs adat a hagyományban. S mégis széles körben elterjedtek a nép körében. A jeruzsálemi zarándoklatokon, a húsvéti vacsora alkalmával, s bizonyára a családban is énekeltek zsoltárokat. Mária ezen az úton kerülhetett olyan bensőséges kapcsolatba a zsoltárokkal, ahogy ezt éneke, a Magnifcat mutatja. Sajnos, közelebbit nem tudunk arról, hogy hogyan imádkozták a zsoltárokat a nép körében. A Krisztus utáni II. századtól az apokrif jámborság azt tartja, hogy Máriát 3 éves korában elvitték a templomba, és ott hagyták nevelésre. Közismert Tizian képe, amint Mária - mindenesetre sokkal idősebben, mint 3 éves korában - felsiet a templomba vivő lépcsőn, s fenn a főpap várja. Semmit sem veszítünk azzal, ha elszakadunk ettől a jámbor elképzeléstől. Hiszen lényegében azt akarja kifejezni, hogy Mária egészen kicsi korától a maga gyermeki módján is Isten felé fordultan élt, és neki szolgált, ahogy csak tudott. Ezt abból ismerjük, ahogyan az angyal által hozott üzenetre reagált. Nyugodtan nézett szembe Istennel és az Ő akaratával, és igent mondott, amint az angyal megmagyarázta neki, hogy semmiképpen sem ellenkezik Isten akaratával, ha a Messiás édesanyja lesz. Ebből következtetjük, hogy állandó jelleggel Isten szolgálatában állt. Templomba való felvitele semmi más, mint ennek a gondolatnak képszerű kifejezése. Mária fiatal korába még egy kép illik bele, a zsinagóga látogatásán kívül; Már a forrásnál. Ez a pont volt a faluban az a hely, ahol a hasonló korú lányokkal és fiatal asszonyokkal találkozhatott. Ha majd a Magnificatról beszélünk, még megemlékezünk erről a találkozóhelyről. Az ókori zsidó törvénytudó a következő korosztályokba sorolta a leányokat: 11 év alatt kiskorú, 11-12 év között középkorú, 12 évtől nagykorú. A nagykorúság elérése jelentette a házasságra való érettséget is. Általában 12, 12 és fél éves kor között mentek férjhez a lányok. Egy rabbi szavaként hagyományozódott ránk a következő mondás: "Amint házasságra érett a lányod, még a rabszolgádat is szabadítsd fel és add férjhez", azaz amilyen gyorsan csak tudod, házasítsd meg. Aquiba rabbi szerint (Kr.u. 135) egy házasságra érett lány férjhez adásával várni egyértelmű volt a meggyalázásával és prostituálttá tételével. Nem is csoda! Olvassuk csak el Sirák fiának erre vonatkozó mondatait: "A lány atyjának titkos gondja, A melegebb klíma következtében a lányok korábban érnek, s ez korábban hoz magával veszedelmeket. Ezek a veszélyek elsősorban az apa számára okoztak gondot, mert ő volt a lányért felelős mindaddig, míg a férje házába nem költözött. A hitünk hagyománya tanítja, hogy Mária eredeti bűn nélkül lépett be az életbe, s ennek következtében szabad volt minden rossz ösztönösségtől. De szülei nem tudták ezt, s valószínű, ő maga sem volt ennek tudatában. Ezért fel kell tételeznünk, hogy szülei az ő esetében is a minél előbbi házasságkötés lehetőségét keresték. Fel kell figyelnünk egy másik nagy különbségre is, ami elválaszt minket ettől a kortól: a vőlegény és menyasszony kiválasztása minden romantikától mentes dolog volt. Ugyanúgy, mint ma is keleten, a szülők állapodtak meg abban, hogy kihez megy a lány, és kit vesz feleségül a fiú. (E sorok írója maga találkozott Indiában egy jó családból származó leánnyal, aki házasság előtt állt, s még csak futólag találkozott vőlegényével. Katolikus családról van szó, s a vőlegényt a szülők választották meg. A kérdésre, hogy nem fél-e attól, hogy egy ismeretlen emberrel köti össze az életét, a legnagyobb csodálkozással, hogy hogyan lehet ilyent egyáltalán kérdezni, válaszolta: "Nem félek. Bízom abban, hogy szüleim a legjobb vőlegényt választották nekem." S bár 18 éves volt, egészen természetesnek tartotta, hogy szülei döntenek helyette.) Amennyire lehetett, a házastárs megválasztásánál a szülők és a család érdekeit tartották szem előtt, nyilván ez történt Mária jegyesének megválasztásakor is. Éppen nála látszik ez nagyon világosan. Hiszen "Dávid lánya" "Dávid fiához" megy feleségül, ami azt jelenti, hogy a szülők mindkét oldalon családi szempontokat tartottak szem előtt. Amint eldúlt, hogy a választás Józsefre esik, Máriát megkérdezték, hogy beleegyezik-e, s ő mint jó kislány, igent mondott. Miután József ezt monda Máriának: "Légy a feleségem!", dolog Máriáról apjára hárult, aki a gondviselője volt. Neki kellett a részleteket, természetesen József családjával egyetértésben, megbeszélni Józseffel: Mária hozományát és kelengyéét, míg József megnevezte azt az összeget, amit felesége válás, vagy az ő korai halála esetén kapna. Ezzel Mária eljegyzése megtörtént. A jegyesség időszaka 12 hónapig tartott, úgyhogy az eljegyzés egyúttal az esküvő napját is meghatározta. Az esküvőt "hazavezetésnek" hívták, mivel ezen a napon vitte át a szülői házból saját otthonába a férj új feleségét. Kritikus pont volt a menyasszony szüzessége. Ősi szokás volt, hogy az eljegyzett lány egészen hazavezetése napjáig szűz marad. Ezért azt kívánta a jó ízlés, hogy vőlegény és menyasszony soha ne maradjanak egyedül, Judeában a római helytartók hatalmaskodó visszaélései miatt kivételeket kellett tenniük, de Galileában háborítatlanul őrizték a régi szokást. A menyasszony szüzessége azonban népszokás volt, s nem törvény. A törvény előtt a jegyesség és a házasság ideje egyformán esett latba a házasélet szempontjából. Az eljegyzéssel ugyanis a vőlegény birtokába került a menyasszony. Már "férjnek" és "feleségnek" nevezték őket. Ha aztán a férj nem akart esküvőt, válólevelet kellett adnia. Ennek ellenére a menyasszony atyja házában, atyja védelme alatt élt egész a hazavezetés napjáig, s amit dolgozott, az atyjáé volt. Tehát ha nem is volt erre törvény, hogy tilos a jegyesség idején a házasélet, az általános erkölcsi felfogással mégis ellenkezett. Az eljegyzés semmit sem változtatott a lány kötelességén, hogy érintetlenül őrizze meg magát. Ez a helyzet döntő szerepet játszik Mári kérdésének értelmezésében: "Miképpen történik ez, hiszen férfit nem ismerek?" (Lk 1,34.) Egy régi arab mese szerint egy fiatalember fülig szerelmes volt egy lányba, és feleségül akarta venni. Mikor a lány megkérdezte tőle, hogy nős-e már, ezt felelte: "Nem ismerek asszonyt." A meghatározatlan forma ellenére ez azt jelentette, hogy nincs felesége, de nem azt, nem akar megnősülni. Ugyanígy kell érteni Mária válaszát is. Tekintet nélkül a pontosabb meghatározás nélküli formára, konkrét helyzetének álláspontjáról mondja, amit mond. Az angyal félreérthetetlenül értésére adta, hogy jelen állapotában lesz a Megváltó édesanyja. Hogy szavaiból hiányzik az időmegjelölés, ez jelentéktelen, Mária jól megértette, s az angyal a 35. versben nem helyesbítette értelmezését, s el kell fogadnunk, hogy az angyal arról tudósította a Szüzet, ami éppen történt. Eljegyzettsége ellenére megengedhetetlennek tartja, hogy Józseffel testi kapcsolatra lépjen. Számára ez volt Isten akarata - mit számított ehhez képest az angyali megbízás? Kérdése nemcsak Istenből lélegző életét tárja fel, hanem tisztaságát is. Egy széles körben elterjedt vélemény másként érti Mária kérdését: Szerintük Mária örök szüzességet fogadott. Ezt feltételezve, Mária megkockáztatta volna, hogy az angyal által hozott isteni akarattal szembeállítja saját akaratát? Továbbá szülei arra szánták, hogy házasságot kössön Józseffel, s ezzel utódai legyenek József családjának. Hogyan mondhatott volna erre Mária igent, ha az utódok születésének természetes feltételét eleve kizárta volna egy fogadalommal? További kérdés, hogy fogadalmát közölte-e Józseffel és mindkét szülőpárral? Ha nem, aligha lehet felmenteni a többszörös hazugság vádja alól. Ha viszont közölte velük, megmagyarázhatatlan, hogy miért akarták mégis a szülők ezt a házasságot, hiszen a házasságot az élet továbbadásának szándéka indokolta. A szülőknek egyébként ismerős volt, hogy egy fiatal, gyermektelen házaspár mekkora szégyen nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek is. Azonnal felvetették a kérdést: Ki vétkezett? Mária, vagy a szülei, hogy nem született gyermeke? Akkoriban ugyanis senki sem gondolt a férj terméketlenségére, de azért Józsefnek is lett volna mit eltűrnie terméketlennek látszó felesége miatt. Mária Erzsébethez teljesen hasonló helyzetbe került volna ezzel a fogadalommal. Figyelembe veendő az is, hogy Mária édesapjának jogilag hatalmában állt lányának a tervezett házassággal ellentétes fogadalmát egyszerűen érvényteleníteni.
|
|||
