Imakilenced Szent Antal tiszteletére

Ezt a kilnecedet 9 egymást követő kedden végezzük! A keddi nap megtartása jámbor szokásból ered, Szent Antal keddi napon halt meg, s Isten keddi napokon tüntette ki őt számos csodával. 1617-ben történt, hogy egy előkelő bolognai nőnek megjelent, aki kéréssel fordult hozzá.
A szent így szólt: - Imádkozz kilenc egymást követő kedden Szent Ferenc templomában, s meghallgatást fogsz nyerni. - ennek nyomán terjed el az egész világon Szent Antal kilencede.
Ez a következőkből áll: 9 keddi napon fel kell keresni egy templomot és ott misét hallgatni. A szentmise után az alábbi imádságokat mondjuk el:

Első kedd

Szent Antal az Isten iránti szeretet angyala. Szívének minden dobbanása Istené volt, ajka Őt dicsérte, lelke utána vágyott. Egyik látomásában megjelent neki a gyermek Jézus a szűzanya karján.

Imádság:
Szent Antal, te az Isten szeretetének tüzét hordoztad a szívedben. Gyújtsd lángra az én szívemet is, és ébressz vágyódást bennem Krisztus iránt. Segíts, hogy a szentáldozásban mindig nagy szeretettel vegyem magamhoz a szentségi Jézust. Ámen.

Második kedd

Szent Antal a felebaráti szeretet hőse. Megértette az Úr szavát: amit felebarátunknak teszünk, Istennek tesszük. Antal prédikált, imádkozott, gyóntatott, csodát tett, mert szerette az embereket.

Imádság:
Szent Antal, szerezd meg nekem azt a kegyelmet, hogy felebarátaimért szívesen hozzak meg minden áldozatot. Add, hogy a te példád nyomán hinni tudjam: Krisztus lakozik minden embertársamban. Ámen.

Harmadik kedd

Szent Antal Assisi Szent Ferenc leghűségesebb követője. Különösen a szegénységet szerette. Azt vallotta, hogy a világot az anyagiasságból csak az evangéliumi szegénység szelleme vezetheti ki.

Imádság:
Szent Antal, add meg nekem azt a kegyelmet, hogy lelkem ne ragaszkodjon a földi dolgokhoz, s csak annyiban értékeljem a vagyont, amennyiben eszköze lehet szebb és szentebb életem alakításának. Ámen.

Negyedik kedd

Szent Antal a tisztaság erényével akart áldozatot hozni a testiség bűnének kiengesztelésére. Ezért választotta a szerzetesi hivatást.

Imádság:
Szent Antal, fékezd a szememet, fegyelmezd érzékeimet, hogy lelkem mindig tiszta maradhasson. Ámen.

Ötödik kedd

Szent Antal az alázatosság mintaképe. Szerzetesi ruhába rejtette előkelő származását és fényes tehetségét. Jóideig még rendtársai sem ismerték nagyságát. Kiváló szónoki tehetségére is szinte véletlenül jöttek rá.

Imádság:
Alázatos Szent Antal! Mennyire hiányzik belőlem az alázatosságnak az a szelleme, mely az életszentségnek az alapköve. Bűneim miatt szégyenkeznem kellene. Kérd Istent, hogy adja meg nekem az alázatosság és az igazi önismeret kegyelmét! Ámen.

Hatodik kedd

Szent Antal ragyogó pályafutása nem volt szenvedések híján. Ellenségei állandó kellemetlenkedése és állandó gyanúsítása kísérte útján. Súlyos betegség gyötörte, s ez alig 36 éves korában a sírba vitte.

Imádság:
Annyiszor tör fel lelkemből a zúgolódás, elkeserít a sok baj és szenvedés. Segíts tűrnöm, és szerezd meg nekem a megnyugvást Isten akaratában! Ámen.

Hetedik kedd

Szent Antal az ima embere. Állandóan Isten jelenlétében járt. Nem érdekelte őt itt a földön semmi, csak az Isten után áhítozott.

Imádság:
Milyen gyarló az én imádságom, a szórakozottság és a világi gondok mennyire eltöltenek! Szent Antal, emeld fel a szívemet Isten közelébe! Ámen.

Nyolcadik kedd

Szent Antal rendkívüli módon tisztelte a Szűzanyát. Védelmezte a Szent Szűz szeplőtelenségét és mennybevitelét kifejtő tanítást korának eretnekeivel szemben.

Imádság:
Szent Antal, töltsd be szívemet gyermeki szeretettel Mária iránt! Ne legyen egyetlen nap az életemben, amelyen őt ne dicsérném, segítségül ne hívnám és édesanyai szeretetébe magamat ne ajánlanám. Ámen.

Kilencedik kedd

Szent Antal pártfogónk a halál óráján! Az okos keresztény mennél több pártfogót hív meg halálos ágyához. Közöttük az elsők közt juttatok helyet Szent Antalnak.

Imádság:
Szent Antal, légy mellettem halálom óráján! Imádkozzál értem, bűnösért, hogy bátran állhassak Isten ítélőszéke elé. Ámen.