Szentek élete |
Ünnepe: Október 21. Kölnben, a Szent Orsolya templomban van egy 4. vagy az 5. századból származó felirat, mely szerint egy Clematius nevű ember ezen a helyen, ahol szüzek vértanúságot szenvedtek, templomot építtetett az ő tiszteletükre egy korábban meglévő, de leégett és rommá lett szentély helyén. Szent Orsolya tiszteletének első bizonyságai a 8-9. századból valók. - Legendájának több változata ismert. Az egyik, amely Orsolyáról és társnőiről: Aureliáról, Corduláról, Cumeráról és Kunigundáról hírt ad, elmondja, hogy Orsolya egy brit király leánya volt. Szüzességet fogadott és egy pogány királyfit elutasított, amikor az feleségül kérte. Társnőivel együtt hajón menekült el Angliából, és a kontinensre érve a Rajnán Kölnig hajóztak. Itt a pogányok, akik éppen ostromolták a várost, elfogták és megölték őket. E legenda elterjedésére és elfogadására nagy hatással volt Schönaui Szent Erzsébet (1129-1164) ,,kinyilatkoztatása''. Orsolya tisztelete Kölnből kiindulva szinte egész Európában elterjedt. (Hogy 11.000 társát említik, ez egy középkori olvasási hibából ered, mert a legenda csak ,,11 M'' azaz tizenegy mártír társáról beszél. Ezt az M-et - ami mint római szám ezret jelent - olvasták ezernek.) A 16. században Merici Szent Angéla (lásd: A szentek élete, 63. o.) az általa alapított rendet Szent Orsolya oltalma alá helyezte, ezért később orsolyitáknak nevezték őket.
|
|||
Ünepe: Október 21. Amikor Szent Jeromos (lásd: A szentek élete, 552. o.) a 386. év elején Jeruzsálembe ment, hogy a Krisztus élete és halála által megszentelt helyeken szerzetesként fejezze be életét, még elevenen élt Hilárion emlékezete, aki a szerzetesi életformát hazájából, Egyiptomból átültette Palesztinába és Szíriába. Alakja köré időközben számtalan legenda szövődött, úgyhogy nem könnyű elválasztani a történeti eseményeket a legendától. A régieknél azonban az ilyenféle fontolgatások nem, vagy csak alig jöttek számításba; még az olyan kritikus szellemnél sem, mint Jeromos, aki Szent Epifániosz (315 körül -403) püspök egy ma már elveszett, de akkor még meglevő levele szerint, és a helyi szóbeli hagyomány alapján lendületes dicsőítő beszédben írta meg a szent életét. Csaknem határtalan tiszteletet élveztek abban az időben a szerzetesek, akik Krisztusért mindent elhagytak, és nagyvonalú, gyakran csodálatra méltó lemondásban egyedül a Megfeszítettet akarták követni. Nem csoda tehát, hogy az első nagy palesztinai szerzetes emlékéhez a maga teljességében kapcsolódott mindaz, ami a kor felfogása szerint hozzátartozott az igazi szerzeteshez.
|
|||
.img_assist_custom.jpg "Hilárión ábrázolása II. Baszileiosz bizánci császár menologionjából (985)")
Ünnepe: Október 20. Mária-Terézia apja Joseph-Paul de Soubiran La Louvičre báró volt, anyja Noémi de Gélis. A forradalom alatt sokat szenvedett régi nemesi család nem volt különösebben vagyonos. Mária-Teréziát a húgával, Máriával együtt - aki követte őt a szerzetesélet útján - nagybátyjuk, Louis de Soubiran kanonok nevelte. Alapos műveltséget közvetített számukra. Mária-Terézia tizenegy évesen járult a szentáldozáshoz, és korához képest szokatlan, mély jámborságról tett tanúságot. Már ezekben az években megmutatkozott az a hajlandósága, hogy elmerüljön az imába, és nagy belső kegyelmi élményekben részesült. Szokatlanul erős szemlélődő hajlama miatt arra gondolt, hogy belép a Kármelbe. Nagybátyja, aki nagyon tevékenyen gondozta a Máriás Szűzek Kongregációját, Mária-Teréziát ide irányította. Egyre bensőségesebb és szigorúbb lelki életet élt, s ez felismerhető lett misztikus fejlődésében. 1853-ban ismét feltette magának a kérdést, hogy belépjen-e a Kármelbe. Nagybátyja azonban Castelnaudaryban a beginák közösségét akarta megalapítani flamand mintára, és számított unokahúga együttműködésére. Mária-Terézia hosszú habozás után engedett: 1854 augusztusában és szeptemberében a genti begináknál tartózkodott, hogy megismerje életformájukat. Miután visszatért Castelnaudaryba, letelepedett a Bon-Secours birtokon, amelyet a nagybátyja vásárolt. Csakhamar csatlakoztak hozzá néhányan. 1855. november 14-én volt a beöltözésük, Mária-Teréziát pedig kinevezték főnöknőnek. A minden alapítással együtt járó nehézségek mellé társultak még belső megpróbáltatások, tisztázatlanságok és hit elleni kísértések, mindezek ellenére azonban határozottan végezte munkáját. Közösségét mindinkább karitatív-apostoli irányúvá tette, a környékről nagyszámú szegény gyermeket gyűjtött össze.
|
|||
Ünnepe: Október 20. Vendel, akit Wendalin, Wandalin és Windilin néven is neveznek legendái, ír-skót nemzetségből származott. Élete a Szent Patrik (lásd: A szentek élete, 125. o.) utáni időre esik, amikor a pogányság még éreztette hatását, és még nem indult el a Szent Bonifáchoz és köréhez (lásd: A szentek élete, 247. o.) kapcsolódó misszió a kontinens felé. A legendák szerint, melyek 1417 után keletkeztek ugyan, de történeti hitelességük aligha vonható kétségbe, Vendel királyfi a mi fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt. Korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a Szentföldre és Rómába. Talált magához hasonló hat ifjút, akikkel útnak is indult.
|
|||
Ünnepe: Október 11. Dietrich Griesinger tehetős molnár volt Ulmban. Feleségével együtt kitűnt élő hitével, nagy jótékonyságával, erkölcsi szigorúságával és jámborságával. Második gyermekük volt az 1407-ben született Jakab. Testileg és lelkileg apjára hasonlított s kedvence is lett. Alapos kiképzést kapott az olvasásban, írásban, számolásban és a latinban, de nem a kereskedői vagy a papi hivatást választotta. Az Ulmban meghonosodott üvegfestészet vonzotta. Tanulóideje alatt gazdag technikai tudást sajátított el. 1432-ben néhány hasonló korú társával együtt elhatározta, hogy Rómába zarándokol. Egy februári reggelen a székesegyház terén gyülekeztek, hogy együttesen keljenek útra. Bár az utazás hozott némi örömet, sok áldozatot is kívánt, Jakab azonban római útján elsősorban zarándoknak érezte magát. Róma sok temploma és látnivalója feltárult nyitott és lelkes tekintete előtt. Nagycsütörtökön életgyónást végzett, hogy jól előkészüljön IV. Jenő pápa (1431-1447) áldására és a teljes búcsúra. Fordulóponton is állt egyben. Pénzét felemésztette az utazás és az alamizsnálkodás. Amikor meghallotta, hogy Aragóniai Alfonz zsoldosokat toboroz, hogy elfoglalja a nápolyi királyságot, beállt zsoldosnak. Gaeta erődítménye és kikötővárosa előtt kellett szolgálnia; a gaetaiak azonban nemsokára megfutamították őket, majd részt vett a szerencsétlenül végződött aversai csatában is.
|
|||
Ünnepe: Október 10. 1529-ben házasságot kötött Eleonóra Castro udvarhölggyel és tízéves házasságuk alatt nyolc gyermekük született. Amikor Izabella császárné 1539 nyarán váratlanul meghalt, Ferencnek kellett a koporsót Toledóból Granadába kísérnie. Granadába érve a temetés előtt neki kellett a felnyitott koporsóban azonosítani a holttestet. A kétnapos halott látványa úgy megrendítette, hogy elfordul korábbi életétől. Még nem tudta rászánni magát, hogy teljesen megváltoztassa azt. 1539-től 1543- ig viselte Katalónia alkirályának hivatalát. Alig vette át apja halála után Gandia hercegségét, 1546 tavaszán elveszítette hitvesét. Ekkor merész lépésre határozta el magát: felvételét kérte Jézus Társaságának csak néhány évvel azelőtt megalapított rendjébe. Alkirályként megismert már néhány jezsuitát. 1545 végén így értesítették a rend generálisát, Loyolai Szent Ignácot (lásd: A szentek élete, 387. o.): ,,Szívvel- lélekkel érdeklődik a társaság iránt, és azt beszélik róla, hogy ha szabad lenne, be is lépne''.
|
|||
Ünnepe: Október 10. Juan Luis Bertrán 1526. január 1-én született a Földközi-tenger spanyol partja mellett fekvő Valenciában. A katolikus reformmozgalom szelleme és az Újvilág fölfedezése valódi megújulást jelentett Spanyolországban. János Lajos gyóntatóatyja vezetésével már gyermekként szigorúan vezeklő életet élt, amint a szentek életéről szóló olvasmányaiból megismerte. Egészen fiatalon kérte felvételét a domonkosoknál, de gyenge egészségi állapota miatt ismételten elutasították. Végül 1544. augusztus 26-án megkapta e 16. században olyan rendkívüli módon virágzó, sok teológust és hithirdetőt adó rend fehér ruháját. Novíciusként szigorú életet élt. 1545. augusztus 27-én tett szerzetesi fogadalmat. Rendkívül szigorú vezeklő élete oda vezetett, hogy teljesen elzárkózott. Egészségi állapota egyre rosszabb lett, ám a következő időkben mégis nagy veszedelmeket, egészségtelen éghajlatú vidékeket és életformákat kellett vállalnia és elviselnie. Eleinte, mint a lelki élet sok nagyja, ő is elutasította a skolasztikus teológiai tanulmányokat; idővel mégis felismerte, hogy igazi és szilárdan megalapozott lelki élet lehetetlen teológia nélkül. Aquinói Szent Tamás (lásd: A szentek élete, 67. o.) teológiájával foglalkozott, és szeretettel, megértéssel otthonossá is lett benne, miután felfogta a skolasztikus rendszert és terminológiáját.
|
|||
Ünnepe: Szeptember 22. Mauritius és társai (név szerint: Exsuperius, Candidus, Victor, Innocentius és Vitalis) a thébai légió katonáiként szolgáltak. A légió onnan kapta a nevét, hogy tagjai az alsó-egyiptomi Théba környékéről származtak. Ez a vidék nagyon korán befogadta az Evangéliumot, ezért semmi lehetetlenség nincs abban, hogy ezek a katonák valamennyien keresztények voltak. A hagyomány szerint vértanúságuk helye a mai Svájc területén lévő Agaunum (a mai Saint-Maurice, a Genfi-tótól keletre). 293 előtt kellett meghalniuk Krisztusért, mert Nagy Konstantin atyja, Konstantius Chlorus ezt a területet 293-ban kezdte kormányozni, és arról volt nevezetes, hogy egyetlen embert sem végeztetett ki keresztény hite miatt. A thébai légió vértanúságát Szent Eucherius lyoni püspök (+450 körül) régi hagyomány alapján így beszéli el:
|
|||
Ünnepe: Szeptember 22. Korán megmutatkozott, hogy átlagon felüli képességekkel rendelkezik, így hát tizenhat évesen az alcalái egyetemre küldték. Két évvel később meghalt az apja; egy házat és némi pénzt hagyott rá. Tamás hazatért, a pénzt szétosztotta a rászorulók között, a házat pedig anyja beleegyezésével kórházzá alakította át. Ezután visszament az egyetemre és teológiát tanult. Már huszonhat évesen filozófiát és teológiát tanított az alcalái egyetemen. Ragyogó tanár hírében állt. Kétévi tanító tevékenység után ott hagyta a professzorságot, és belépett az ágostonosok rendjébe. Rendtársai csodálták a csendes, szerény novíciust. 1518-ban pappá szentelték. Most már a kolostorban is kellett teológiát tanítania. Csakhamar keresett gyóntatóatya és igehirdető lett. V. Károly császár udvarába akarta vitetni, ez azonban nem valósult meg. 1519-ben házfőnök, 1527-1529 között az andalúziai, 1534-1537 között a kasztíliai rendtartomány elöljárója lett. Egész csoport hithirdetőt küldött az Újvilágba, akik Mexikóban ma is létező rendtartományt alapítottak. Imádság közben, különösen a szentmise alatt Tamás gyakran élt át misztikus eksztázisokat. Ezek gyakran kínosak voltak számára, és mindent megtett, hogy elrejtse őket. Így egy beöltözéskor mondott prédikációja alkalmával negyedórán át nem tudott beszélni. Amikor magához tért, bocsánatot kért: ,,Gyenge a szívem - mondta -, és szégyellem, hogy ilyen alkalmakkor olyan könnyen elerőtlenedek. Megkísérlem, hogy megszabaduljak e hibámtól.''
|
|||
Ünnepe: Szeptember 18. 1663 októberének elején a minoriták rendfőnöke azt a megbízást adta ki, hogy írják meg a rövid idővel azelőtt meghalt József atya életét: ,,Stílusa legyen egyszerű, világos és szerény, hasonló József atya boldog lelkéhez. Nem akarom, hogy frázisok legyenek beleszőve, vagy hogy a kifejezés előkelőségét keressék benne. Azt sem akarom, hogy Isten szolgáját, akiről szó van, dicsőítsék.'' Amikor József meghalt, egész Európában ismerték a nevét, pedig nem alapított új rendet, nem írt egyetlen könyvet sem, nem kezdett új lelkipásztori módszereket. Nemcsak képtelen volt arra, hogy politikai és tudományos okossággal belekapcsolódjon az Egyháznak a kezdődő felvilágosodással és az állami abszolutizmussal folytatott vitájába, hanem hiányzott belőle az a gyakorlatiasság is, amelyet egy kolostori tisztség viselése megkíván. Úgy tűnik, hogy József ezen a téren az apjára ütött, aki jó ember volt ugyan, de nem értett sem a pénz, sem a birtok kezeléséhez. Amikor várandós felesége látta, hogy megint jön a végrehajtó, az istállóba menekült; ott hozta a világra Józsefet. Az anyát komoly, kemény nőnek mutatják be. József elsősorban hevességét illetően hasonlított hozzá: egyszer késsel támadt valakire, azért anyja egész éjszakára kizárta a házból, miután összetört rajta egy botot.
|
|||
