Szentek élete |
Ünnepe: Augusztus 7. Thienei Kajetán (Gaetano da Thiene) az itáliai egyház egyik legvonzóbb alakja a reneszánsz korszakban. A 15-16. század fordulóján élt, és csendesen, de szívós kitartással fáradozott azért, hogy Közép- és Észak-Itália városaiban újra meghonosítsa az evangéliumi szellemet. Tevékenysége nagyon széles körű volt: laikusok számára szervezte meg az Isteni Szeretet Társulatát, betegek javára alapította a Gyógyíthatatlanok Kórházát, és megújította a szerzetességet azáltal, hogy különböző férfi és női társulatokat hívott létre, és megalapította az első újkori, új szellemű szerzetesrendet, a Reguláris Klerikusok, vagy más néven Theatinusok rendjét. Kajetán 1480 októberében született a Velencei Köztársaság területén fekvő Vicenzában. Atyja, Thienei Gáspár gróf, aki jogász és katona volt, s egy háborúban hadvezérként is szerepelt, korán meghalt. Édesanyja, Portói Mária grófnő nevelte két fiát. Kajetán gyakran felkereste a Santa Corona nevű domonkos templomot, amelyben a családnak külön kápolnája volt. Innen ered Kajetán szoros kapcsolata a domonkosokkal, s ezért választotta gyóntatójául Gian Battista Carioni cremonai domonkost. Carioni a megújuló itáliai egyház egyik vezéralakja a trienti zsinat előtti korszakban. Ő tanácsolta később Kajetánnak a reguláris klerikusok rendjének alapítását, s ugyancsak ő segítette a másik rendalapítót, Zaccaria Szent Antalt a barnabiták alapításában. Ez a két rend kísérelte meg az ellanyhult vallásos buzgóság felélesztését.
|
|||
Ünnepe: Augusztus 7. Valerianus császár, aki 253-260 között uralkodott, 257-ben gonoszul kieszelt módon üldözte a keresztényeket: tervszerű álnoksággal a papság ellen támadt, hogy pásztoraitól megfosztva szétzilálódjék a nyáj. II. Sixtus pápa is ennek esett áldozatául 258. augusztus 6-án, pedig mindössze egy évvel korábban lépett Péter örökébe. Pontius, Szent Ciprián püspök életrajzírója Sixtust jóságos, békeszerető, s ezért igen szent püspöknek mondja. Ezzel a pár jelzővel valószínűleg arra utal, hogy az a feszültség és vita, ami István pápa és Ciprián között alakult ki az eretnek-keresztség kérdésében, az ő idejében megoldódott. Ebből az alkalomból levelezett Sixtus az alexandriai püspökkel. Cipriántól való az első híradás Sixtus vértanúságáról: ,,Azt is tudjátok, hogy Sixtust augusztus hatodikán az egyik temetőben négy diákonusával együtt kivégezték.'' A pápát szentmise közben fogták el a katakombában, és azonnal le is fejezték. A pápasírok között kapott nyugvóhelyet, amíg át nem vitték maradványait a Via Latina mellett lévő Sixtus-bazilikába. Az első pápákhoz hasonlóan Sixtust is bevették a római kánonba. Az összes vértanú pápák közül hamarosan őt övezte a legnagyobb tisztelet. Damasus pápa (366--384) róla is verses sírfeliratot készített. A későbbi korok azt is tudni vélik, hogy Sixtus művelt filozófus volt, és neki tulajdonítottak egy mondásgyűjteményt, amely a pogányok életbölcsességét ültette át keresztény talajba. Ünnepét 1969-ig Urunk színeváltozása előtt, augusztus 5-én, 1969-től két nappal később, augusztus 7-én üljük. A szent vértanú pápáról, akit a hagyomány, jóságos és békeszerető püspöknek mond, s akit Szent Lőrinc diákonus kísért a kivégzésre, a történeti források alig mondanak valamit.
|
|||
Ünnepe: Július 18. Boldog Hedvig lengyel királynő, Nagy Lajos magyar és lengyel király, valamint Erzsébet boszniai hercegnő harmadik gyermeke volt. Egy szerződés értelmében, melyet atyja, Lajos király Lipót ausztriai herceggel kötött, Lipót fia, Vilmos hitvesének szánták. A házasságkötés szertartását a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos között 1378. június 15-én Haimburgban Demeter bíboros, ostrzyhomiai érsek végezte. A két gyermeket ezután együtt nevelték Bécsben. Amikor Hedvig 6 éves lett, hazahozták Magyarországra, hogy itt készüljön föl a tényleges házasságkötésre. Atyja, Nagy Lajos Vilmossal együtt a magyar trónra szánta, de a király halála után az özvegy Erzsébet királyné és a nemesek az idősebb leányt, Máriát ültették a magyar trónra, Hedviget pedig a lengyel trónra rendelték. Hedvig 1384 őszén érkezett Krakkóba, és október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén koronázta meg Bodzanta gnieznói érsek. A lengyelek azonban, akik Hedviget királynőjükké választották, Vilmost nem akarták a trónon látni. Ezért amikor Jagelló László követeket küldött, hogy megkérje Hedvig kezét, szívesen fogadták, meghallgatták kérését, főként mert ígéretet tett arra, hogy vele együtt az egész litván nép megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal. A Habsburgok azzal válaszoltak a lengyel tervre, hogy Krakkóba küldték Vilmost, aki be akart törni Wawel várába. A Haimburgban megkötött házasság ugyanis nem kívánt újabb házasságkötést, csupán meg kellett volna a jegyeseknek erősíteniük a korábban kötött házassági szerződést. A lengyelek azonban fölfedezték a tervet, és Vilmost kiűzték az országból. |
|||
Ünnepe: Július 17. Urunk és Istenünk, ki megörvendeztetsz minket Szent András remete és Szent Benedek vértanú ünnepével, kérünk, segíts, hogy az örök boldogságban velük együtt dicsőíthessünk Téged! A fehér kámzsás pálosok Czestochowájába vasúton utazó magyar zarándok többnyire a Vág folyó völgyének veszi az útját. A vonat ablakán kitekintve Lipótvár (Leopoldov) vasúti csomópontjától kezdve egyik várrom a másikat éri. Ezek sorában a folyó jobb partján Trencséntől nem messze a Fehér-Kárpátok hegyvonulatában található a szkalkai klastromrom és a hajdani bencés apátságnak ma is használatban levő, kéttornyú temploma. Július 17-én, majd különösen az ezt követő vasárnapon közeli és távolabbi zarándokok lepik el e búcsújáró helyet. |
|||
Ünnepe: Július 11. A szerzetesség eszménye, amely ilyen vagy olyan változatban minden nagy vallásban megtalálható, a keresztény Európa számára Benedekben olyan formát öltött, amely másfél évezreden át hatott az egész történelemre. A Benedictus nevet már Nagy Szent Gergely pápa (+604) eredeti jelentésében említi: Istennek ez az embere áldott, akár a nevét, akár az osztályrészéül jutott kegyelmet nézzük. Benedek jóval több mint amire ,,az utolsó római'' vagy ,,a Nyugat atyja'' elnevezés utal. Ezek a címek olyan béklyók, amelyeket minden évszázadban újra széttört. Benedek ,,Istentől áldott'', számtalan szerzetesnek pátriárkája a föld minden részén; miként Ábrahám, ő is sok népnek lett atyja. Benedek életrajzi adatai Nagy Szent Gergely pápától származnak. Természetesen a pápa - kora irodalmi igényeit szem előtt tartva - nem mai értelemben vett életrajzot írt Benedekről. Építő jellegű írásaiban inkább Benedek szellemiségét vázolta, s a szerzetesség prófétai adományokkal megáldott atyja életszentségének rendkívüli vonásait emelte ki. De azért életének főbb eseményeit és szentté válásának útját is nyomon követhetjük a nagy pápa által írt ,,életrajz'' alapján. Benedek 480 táján született a szabin hegyvidék kis püspöki székhelyén, Nursiában (ma Norcia). A szülők viszonylag jómódúak és elég széles látókörűek voltak ahhoz, hogy fiukat egész fiatalon Rómába küldjék tanulni. Így Benedek abba a városba került, amely még az antik kultúra fényét mutatta, de már apostolok és vértanúk sírja is ékesítette. Már másfél százada állt a lateráni, a Szent Péter-, a Szent Pál- és a nagy Mária-bazilika. |
|||
Ünnepe: Július 11. A kínai keresztényüldözések a 18-19. században is kifejezetten vallásellenes jellegűek voltak. A vértanúkat félreérthetetlen hittagadásra szólították fel életük megmentése érdekében. Azzal, hogy hűek maradtak keresztény hitükhöz, az életüket kockáztatták. A kínai keresztényeket többnyire száműzetésre ítélték a Falon túlra, az európai hithirdetőket viszont, akik nem csupán csatlakoztak az államilag tiltott valláshoz, hanem az állami tilalom ellenére az országban tartózkodtak és terjesztették ezt a vallást, főként halálbüntetésre, amelynek végrehajtása a pekingi császár megerősítésétől függött. Az 1870. évi ún. ,,tiencsini vérfürdő'' alkalmával, amelynek többek között egy francia és egy kínai lazarista és tíz irgalmas nővér is áldozatul esett, előtérbe került egy olyan elem, amely előzően is megvolt ugyan, csak mindig a háttérben: az idegenek és európaiak gyűlölete. Ez a gyűlölet indította a császárt arra, hogy az 1899-ben kitört úgynevezett bokszerlázadást eszközül használja fel. |
|||
Ünnepe: Július 9. Napról napra világosabban megmutatkozott, hogy ebben a szerzetesnőben megújul az Úr szenvedése, hasonlóan Assisi Szent Ferenchez (lásd: A szentek élete, 566. o.), aki mintegy ötszáz évvel korábban láthatóan viselte testén az Úr sebhelyeit. Mint Ferencben, Veronikában is megmutatkozott már szerzetesélete előtt, hogy egyre fokozódó mértékben kötődik a keresztre feszített Úrhoz. Haldokló anyja a hatéves gyermeknek különösképpen ajánlotta az Úr szent oldalsebének tiszteletét. Egy napon megjelent neki az Úr, egész testét sebek borították, amint a próféta látta őt: ,,Nem volt sem szép, sem ékes (hiszen láttuk), a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia...'' (Iz 53, 2-3 sk). A Megfeszített először csak a leánykát, majd az apácát egyre jobban belevonta szenvedésébe. A szenvedés kelyhének látomásában előkészülhetett az eljövendőkre. A Megfeszített saját szenvedésében részesítette: Veronika fején láthatóvá vált a töviskorona nyoma; harminchat évesen megkapta az oldalsebet, három-négy hónappal később az Úr többi sebhelyét is. Minden erejével védekezett a sebhelyek látható volta ellen. Több mint harminc évig volt stigmatizált. |
|||
Ünnepe: Július 8. A választás teljesen készületlenül találta az apátot. Egykor letette a nagy pisai érsekségen viselt vicedominus hivatalát, hogy Clairvaux-i Szent Bernáthoz (lásd: A szentek élete, 470. o.) csatlakozzék, hogy távol minden világi tevékenykedéstől már csak az imádságnak és a vezeklésnek éljen. Keserűen panaszolta fel Tre Fontane apátjává szóló meghívását, mert elválasztotta Bernáttól. És most, micsoda fordulat az egyszerű szerzetes életében! A megválasztottnál nem kevésbé volt meglepve Clairvaux-i Bernát is a hír hallatán. Levélben heves szemrehányásokkal árasztotta el a bíborosokat, akik rárohantak egy egyszerű férfira, kivették kezéből a bárdot, a fejszét és a baltát - ciszterciként mindennap végzett testi munkát -, a palotába ráncigálták, a trónra emelték, bíborba-bársonyba öltöztették, hogy bíráskodjék a nemzeteken és útba igazítsa a népeket. Bernát tudta, hogy a megválasztottnak, aki az alázatossághoz és az engedelmességhez szokott hozzá, nem pedig a parancsoláshoz és az uralkodáshoz, hiányzik néhány olyan tulajdonsága, amelyet meg kell követelni az Egyház legfőbb pásztorától. Így intette tehát az új pápát: ,,Légy hát erős és férfi, ha kezedet ellenséged nyakára illeszted! Tarts ki erőteljesen és szilárdan sorsodban, amelyet a mindenható Isten minden testvéred előtt bízott rád!'' |
|||
Ünnepe: Július 8. ,,Írország sziget az óceánban, szántóföldjei termékenyek, de híresebb a szentjei miatt, akik közül Itália Kolumbánnak, Alemannia Gallusnak, Frankföld Kiliánnak örvendezik.'' Ezek a szavak, amelyeket Szent Kilián egy korai életrajzában találunk, Európa, az Egyház és a szentek történetére nézve egyaránt fontosak. Bizonyítják az írek jelentőségét a kereszténység európai elterjesztésében, rámutatnak arra, hogy a népek - gyakran messzi távolságokat áthidaló - kapcsolata, amely az Egyházra oly jellemző, a nemzeti sajátságokat nem szünteti meg, hanem inkább kibontakoztatja. Azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy egyes szentek, törzsek vagy tájak védőszentjekénti tiszteletének fejlődésében Írország és az írek fontos szerephez jutottak. ,,Németország szentjei litániájának'' újabb összeállításában is úgy szólítják meg Kiliánt, mint ,,Frankföld apostolát''. Ama sok ír hithirdető között, akiket Európában tisztelnek, Kilián több tekintetben is mindenkor kitűnt. Viszonylag korán írásba foglalták életének részleteit. Vértanúságának híre egyedülálló módon jutott vissza hazájába. |
|||
Willibald ünnepe: július 7. |
|||
