Urunk színeváltozása

Giovanni-Bellini-Jézus -színeváltozása (1480)Giovanni-Bellini-Jézus -színeváltozása (1480)
2016. augusztus 6.











URUNK JÉZUS KRISZTUS SZÍNEVÁLTOZÁSA

Ez az ünnep Jézus életének arra a csodás esetére emlékeztet, amikor Péter, Jakab és János apostolok előtt (akik később az Olajfák hegyén halálfélelmének tanúi voltak) egész alakját a benne rejlő isteni erő sugározta át. Eme titok liturgikus megdicsőítésének nyomai: a VII. századba nyúlnak vissza. Már akkor olvasták ezt az evangéliumot a második böjti vasárnap vigíliai miséjén, de ez maradt az evangélium akkor is, amikor a vigíliai ünneplést az előtte lévő szombat reggelre tették. A megdicsőülés ünnepét augusztus 6-án III. Kalixtus pápa (1455-58) rendelte el hálaünnepül, annak emlékére, hogy Hunyadi János a török fölött Nándorfehérvárnál az 1457. évben győzelmet aratott. (Ennek emlékét hirdeti még ezenkívül a déli harangszó is az egész világon.) A megdicsőülés régi hagyományok szerint a Tábor hegye. Ez egy 662 méter magas hegy; 10 km távolságra Názárettől keletre, A hegyen már Ilona császárnő három hajlékot építtetett: a Megváltó templomát és két oratóriumot vagyis kápolnát.

Introitus: Villámaid beragyogták a földkerekséget, rengett a föld és remegett. Mily kellemesek a te hajlékaid, seregeknek Ura, sóvárogva vágyakozik lelkem az Úr udvaraiba.