(Ordo Fratrum S. Pauli Primi Eremitae)
E törzsökös magyar szerzetesrend eredetét a Mecsek erdőségében kell keresnünk. Bertalan pécsi püspök 1225-ben összegyűjtötte a környék remetéit, s a következő közös életszabályt adta nekik: "Legkedvesebb feleim! Házakban egyesülve közösen éljetek, kezetek munkája s földjeitek csekély jövedelme után. Az egyházakat sűrűn látogassátok, alázatos és egyszerű állapotokhoz illő öltözetet viseljetek. Az elöljárók rendeleteit és törvényeit megtartsátok, az erényben és ájtatosságban magatokat gyakoroljátok, s ne csupán vádolhatatlanoknak, hanem példásaknak is mutatkozzatok, hogy e szerint Istennek kedves áldozatot nyújthassatok: nem csupán viseletetek, hanem másoknak, kiknek szívei intéstek által magukba szállanak, megtérése s üdvössége által. És e célra legyen irányozva minden munka, az egész belső és külső embernek elrendezése; hogy ekként egyenes úton a szeretetnek boldogságára és az örök bölcsesség ízlelésére könnyebben és biztosabban eljuthassatok a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme által, ki benneteket a vezeklés munkájában megerősíteni és megvigasztalni méltóztassék. Ámen." Amikor Özséb (+1270), esztergomi kanonokból lett remete 1250 körül a Pilisben élő remetéket gyűjtötte össze, elkérte a Bertalan püspök által írt szabályt az akkor már a Szent Jakab kolostorban élő szerzetesektől. A rend Remete Szent Pált tekintette szellemi atyjának. Kisugárzó központja a budaszentlőrinci kolostor volt. 1308-ban, Gentilis bíboros, pápai követ látogatásakor kapta meg a rend az engedélyt, hogy végleg Szent Ágoston regulája szerint szervezze meg életét. 1319-ben Lőrinc generálissal kezdődött a pálosok aranykora. A pápa engedélyezte addigi szabályuk szigorítását. XII. Benedek kötelezővé tette számukra a fehér kámzsa viselését. A kolostorok száma 127-ben meghaladta a félszázat. Nagy Lajos, a pálosok nagy tisztelője és barátja Velencétől megszerezte a rendnek Remete Szent Pál földi maradványait. A drága ereklyét 1381-ben helyezték el a budaszentlőrinci kolostorban. Zsigmond s különösképp Mátyás is nagy jótevői voltak a pálosoknak. Kapisztrán Szent János ezt írta Márianosztrán tett látogatása után: "Ha valaki élő szenteket akar látni, az jöjjön a márianosztrai kolostorba!" - A fehérkámzsás remetebarátoknak egyre gyakrabban el kellett hagyniuk kedvelt magányukat. A domonkosokkal karöltve a hunokat térítették, bekapcsolódtak a lelkipásztorkodásba, főképp búcsújáróhelyeken. A rend külföldön is gyökeret ereszatett: Németországban (1340), Lengyelországban (Opulai László nádorispán által, Czestochowa, 1384), Ausztriában, Dalmáciában, aztán francia földön és az Ibériai félszigeten (1493). A XVI. század elején a pálos rend jelen volt Európa szinte valamennyi országában. A mohácsi vész idején hazánkban 43 perjelsége volt. A pálos közösség virágzásának a török pusztítás vetett véget. A török ellen a pálosok is fegyvert ragadtak. (Visegrádot és a szent koronát pl. a márianosztrai pálosok mentették meg!) 1600 körül magyar földön mindössze 6 kolostoruk maradt. A rend reformjáért sokat tett Pázmány Péter (1632. vizitáció). Az idők követelményeihez alkalmazkodva a pálosok a XVII. század végén Pápán és Újhelyen iskolát nyitottak. Híresek voltak a pálos iskoladrámák. A nemzeti irodalom művelése különben szinte kezdettől jellemezte a szerzeteseket: a bibliafordító Báthori Lászlótól kezdve (+1456), Gyöngyösi Gergelyen keresztül (+1528) nemzedékek sora forgatta a pennát: Ányos Pál (+1756-1784), Virág Benedek (1752-1830), Verseghy Ferenc (1757-1822). A jezsuiták mellett pálos tudósok tanítottak a híres nagyszombati egyetemen. 1786-ban II. József 37 magyar pálos kolostort szüntetett meg. Az utolsó pálos, Kristóffy Gáspár 1845-ben hunyt el. Lengyelország fölosztása után Frigyes porosz király a neki juttatott részen 1810-ben oszlatta föl a pálos kolostorokat. 1950-ben 40 volt a rendtagok száma. 42 200 Czestochowa, ul. Kordeckiego 2. Jasna Gora, Az újjászerveződő magyar pálos tartomány képviselője:
|
|||
