Mechitaristák, Örmény Bencések

(Ordo Mechitaristarum, Monachorum Armenorum sub Regula S. Benedicti)
Mechitaristák címereMechitaristák címere

Az örmény-katolikus szertartású kongregációt Manuk Mechitár alapította 1701-ben Konstantinápolyban - először Remete Szent Antal életpéldája és lelkisége, majd XI. Kelemen óhajára Szent Benedek Ragulája lapján.
Mechitár, a VigasztalóMechitár, a Vigasztaló

Apostoli céljuk: az örmények teljes egysége a katolikus egyházzal, az örmény közösség lelkipásztori, vallási és kulturális szolgálata.
Apostoli területük: plébánia, iskola, nevelőotthon, sajtó.

Mechitár szerzetesei 1717-ben Velencében telepedtek meg, 1773-ban innen jutottak el Bécsbe. Velencében San Lazzaro szigetén emeltek kolostort.

Rövid történetük: Mechitar 1676-ban az örményországi Szebaszte városban született. Tizenöt éves korában belépett szülővárosa Szent Keresztről elnevezett kolostorába. Több kolostorban végzett tanulmányokat. Kereste az egyetemes tudományok helyét. Lelkében az a vágy élt, hogy örmény testvérei vallási kultúráját fejlessze. 1693-ban a sivasi kolostorban az örmény egyházatyákat tanulmányozta, görög és szír egyházatyákat fordított örményre. Himnuszokat is írt, ezeket máig éneklik. 1696-ban szentelték pappá. 1699-ben kezdett tanítani. 1700-ban Konstantinápolyban egy örmény intézet fölállításán fáradozott. Első tanítványai számára örményre fordította Krisztus követését. Ellenségei üldözték, életét kétszer alig tudta megmenteni.
1701-ben magát és tanítványait a Szent Szűz oltalmába ajánlotta. A kis közösség a velencei Modonban talált menedéket, s itt rövid időn belül templomot és kolostort építettek. Az éületek szilárd alapját komoly lelki életük és tudományos felkészültségük biztosította. XI. Kelemen 1712-ben megerősítette a Szent Benedek szabályát követő új szerzetet, apáttá Mechitárt nevezte ki.
Modont a velencei-török háborúban elpusztították. Ekkor a közösség San Lazzaro szigetét nyerte el Velencétől Itt épült föl a máig is álló templom és kolostor. A közösség fölvirágzott, elsősorban keletre küldendő tagjai képzésével és a tudományok művelésével foglalkozott. Mechitár apát 1749-ben hunyt el.
Eben az évben jelent meg az örmény szentírásfordítás. 1744-ben látott napvilágot az örmény nyelv teljes szótára. San Lazzaro könyvtára és keleti nyelvekkel fölszerelt nyomdája ma is nemzetközi hírnévnek örvend.

A mechitaristák az évek során más országokban is megtelepedtek: Ausztriában, Franciaországban, Törökországban és az orosz birodalomban.
Magyr földre 1810-ben jöttek (Szamosújvár, Újvidék, Pétervárad); Erdélyben 1838-ban telepedtek meg Erzsébetvárosban.
Híresek bécsi és párizsi nevelőintézeteik.

A velencei főapátok közül kitűnik a magyar Kövér Akontz István, aki rá tudta venni Napóleont, hogy törölje el intézetüket.
A mechitaristákat "Kelet jezsuitáinak" szokták nevezni.
VII. Pius a rend főapátjának érseki címet adományozott.

Címük: Isola de San Lazzaro
I-30126 Venezia-Lido
Tel.: 041-526-0104

9 házban 36 szerzetes.
A bécsi mechitarista közösség 1773-ban elvált a velenceitől. Szabályukat 1885-ben hagyták jóvá.

Címük: Mechitaistengasse 4.
A-1070 Wien
Tel.: 0222/93-64-17

6 házban 19 szerzetes (1989-es adat).