Előkészület a szentáldozásra - Aquinói Szent Tamás

Mindenható, örök Isten, íme, egyszülött Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak szentségéhez járulok. Úgy közeledem, mint beteg az élet orvosához, mint tisztátalan az irgalom forrásához, mint vak az örök dicsőség fényéhez, mint szegény ügyefogyott az ég és föld Urához. Kérlek azért végtelen irgalmadra, légy kegyes betegségemet meggyógyítani, utálatosságomat megmosni, vakságomat megvilágítani, szegénységemet meggazdagítani és ruhátlanságomat befödni, hogy az angyalok kenyerét, királyok Királyát, uralkodók Urát oly tisztelettel és alázattal, annyi töredelemmel, áhítattal és tisztasággal, olyan hittel és jó szándékkal vegyem magamhoz, mint az lelkem üdvösségére leghasznosabb. Engedd, Uram, hogy testednek és vérednek ne csak szentségét, hanem erejét és kegyelmeit is érezhessem. Mindenható Atyám, add, hogy szent Fiad testét, amelyet Szűz Máriától öltött fel, úgy vehessem magamhoz, hogy ezáltal Jézus titokzatos testének része lehessek, annak tagjai közé számítsak. Engedd, hogy a kenyér színe alatt rejtező kedves Fiadat, akivel most földi vándorlásom idején akarok egyesülni, egykor az örökkévalóságban színről színre is megláthassam. Aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, mindörökkön örökké. Ámen.

Aquinói Szent Tamás